​Varga Mihály elkezdte, Őrsi Gergely átadta

Megosztás

Nagy siker volt az első Nagyrét Kupa.

A Nagyréti Szabadidő- és Sportegyesület három generáció helybeli kis közösségét tömöríti, akik úgy döntöttek, hogy sportszervezési és érdekvédelmi okokból alapítanak egy egyesületet. Most focikupát is rendeztek.

A negyvenes-ötvenes apukák sokszor egyetemista fiaikkal járnak le futballozni a Nagyrétre, de nincs hiány a 15-16 éves srácokból sem. Az idei kupát azért rendezték meg, hogy a Nagyréten újra elinduljon a sportélet. Amiért az egyesület tagjai sokat tesznek, hisz szervezik a sportolási lehetőségeket, s maguk is rendszeresen részt vesznek ezeken. Van közöttük ügyvéd, orvos, eladó, árufeltöltő, rakodómunkás, ismert újságíró, étteremtulajdonos, tanár, horgászbajnok.

Az eseményen részt vett Varga Mihály pénzügyminiszter, a körzet országgyűlési képviselője is, aki megnyitóbeszédében megköszönte a szervezési munkát és örömteli gólokat, önfeledt ünneplést kívánt a játékosoknak és a szurkolóknak.

„Minden ilyen kis közösségi rendezvény erősíti a nagyobb közösségek összetartását” – mondta a miniszter, aki a kezdőrúgást is elvégezte.

A hőség ellenére hősiesen játszottak a focisták, a 35 fok mit sem csökkentett a lelkesedésen. Az I. Nagyrét Kupát a Juhász Csongor vezette Cefre Town csapata nyerte meg. A serleget Őrsi Gergely polgármester adta át a csapatkapitánynak a remek hangulatú sportesemény végén.

Aktuális

Egymilliót nyerhetnek a középiskolások

A Határtalanul Középiskolai Vetélkedő új alapszakaszára március 31-ig jelentkezhetnek...

Döntős a magyar csapata a Bocuse d’Or-on

Március 19-20-án a norvégiai Trondheim adott otthont a Bocuse...

Megjelent a Magyar néphit- és népszokás kötet

A Magyar néphit- és népszokásban a Szendrey szerzőpáros saját...

Az alvás világnapja: középpontban a hotelek

A Magyar Tudományos Akadémián (MTA) adták át az Alvásbarát...

A Magyar Királyság ezeréves határát járja be a zarándokvonat

Idén 17. alkalommal indul útnak május 17-én a csaknem...