Déli körvasút – száz éve nem volt ekkora fejlesztés Budapesten

Megosztás

Tovább folytatódik a Déli Körvasút építése. Csepelen, ahol a fő hídelemeket szerelik össze, a napokban hajóra emelték és előkészítették szállításra a Rákóczi híd mellett húzódó, teljes rekonstrukciót kapó Déli összekötő vasúti Duna-híd első új elemét is. A Déli Körvasút Ferencváros és Kelenföld állomások közötti szakaszának építésére pedig már megszületett a jogerős vasúthatósági engedély – írja a magyarepitok.hu portál.

tn4-dovh_3

A Déli Körvasút fejlesztésének célja, hogy több elővárosi vonat tudjon bejönni az agglomerációból Budapestre, a vasút pedig az új megállók és kapcsolatok révén nagyobb szerepet vállalhasson, versenyképessé válhasson Budapest közlekedésében.  A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa 2020. február 27-én tartott ülésén a Fővárosi Önkormányzat és a kormányzat egyetértésre jutott abban, hogy e vasútfejlesztés a közlekedési, klímavédelmi, környezeti hasznok miatt érdemes a támogatásra és megvalósításra.

Ilyen nagyságú és jelentős vasútfejlesztés Budapest belső területén több mint 100 éve nem történt és ez hosszú évtizedek óta az első olyan vasúti beruházás, amely Budapesten belül új megállókkal és sűrűbb vonatokkal az ingázók mellett a városban közlekedők hasznát is szolgálja.

A fejlesztés eredményeként a szakaszon az elővárosi vonatok 10-15 percenként járhatnak majd, összekötve az érdi, budaörsi és környező budai agglomerációt, Budafok-Nagytétényt, Kelenföldet, az újbudai egyetemvárost, a Soroksári út térségét és a Déli Városkaput, valamint a Népliget térségét Kőbánya-Kispesttel, a reptérrel és a pesti agglomerációval.

A Déli Körvasút fejlesztésének első, már épülő üteme a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése. Az 510 méter hosszú hídhoz egységenként úsztatják az elemeket, majd emelőbárkákra rakják, végül várhatóan 2020. III. és IV. negyedévben emelik a helyére. Május végén, a híd építésének fontos állomásaként már hajóra emelték az első hídelemet.

 

A projekt révén Budapest jelentős közúti forgalomtól és ennek révén légszennyezéstől mentesülhet.

A Déli Körvasút fejlesztése során nem csak a vasúti terület, hanem a környezete is megújul a Fővárossal és az érintett kerületekkel történő együttműködés alapján, kiemelten figyelve a helyben élők igényeire, a zaj- és rezgésvédelemre, valamint a zöldterületek megújítására.

 

Aktuális

Egymilliót nyerhetnek a középiskolások

A Határtalanul Középiskolai Vetélkedő új alapszakaszára március 31-ig jelentkezhetnek...

Döntős a magyar csapata a Bocuse d’Or-on

Március 19-20-án a norvégiai Trondheim adott otthont a Bocuse...

Megjelent a Magyar néphit- és népszokás kötet

A Magyar néphit- és népszokásban a Szendrey szerzőpáros saját...

Az alvás világnapja: középpontban a hotelek

A Magyar Tudományos Akadémián (MTA) adták át az Alvásbarát...

A Magyar Királyság ezeréves határát járja be a zarándokvonat

Idén 17. alkalommal indul útnak május 17-én a csaknem...